Az MDF ellenzi a nagykoalíciót
A Magyar Demokrata Fórum
tegnapi sajtótájékoztatóján
Antall József elnök k ije lentette,
hogy p á rtja csak az
1929. évi súlyos gazdasági v álsághoz
vagy a második világháborúhoz
fogható nagy nemzeti
katasztrófa esetén lenne
hajlandó megvizsgálni egy
szabaddemokratákkal közös
kormánykoalíció lehetőségét.
Az MDF vezetői a választások
első fordulóját kommentálva
visszautasították azokat az é rtékeléseket,
amelyek szerint
az összesítve a szavazatok közel
negyedét eln y e rt p á rt csupán
az ország úgynevezett elma
radott régióiban tu d ta megelőzni
riválisait, különösen a
Szabad Demokraták Szövetségét.
A
z MDF Bem téri székházában
ta rto tt sajtótájékoztatón
a p á rt képviselői részletesen
elemezték a március 25-i
választás nem hivatalos végeredményét.
Számításaik szerin
t a területi listákon megszerezhető
120 mandátum közül
negyvenet már a magukénak
tudhatnak. Balsai István,
az MDF választási szakértője
nagy sikerként könyvelte el,
hogy a megyék döntő többségében
az élen végeztek, és külön
megemlítette, hogy Budapesten
is megnyerték a listás
szavazást.
A statisztikai számvetést követően
Antall József vitába
szállt Vajda Mihálynak azzal
a tv-ben elhangzott véleményével,
hogy a Dunától nyugatra
jelentős körzetben
SZDSZ-vezetés látszik kia lakulni,
míg attól keletre az
MDF tűnik erősebbnek, ami
tulajdonképpen megfelel az
ország történelmi hagyományainak.
A szerző szerint
idézte az MDF elnöke a
modernebb Dunántúlon több
az SZDSZ-szavazó, a kevésbé
modern országrészekben pedig
a Magyar Demokrata Fórumé.
Antall József leszögezte, hogy
az ilyen és hasonló értékelések
nemcsak arrogánsak, igaz-
(F oly tatás az 5. oldalon.)